A minap elballagtam egy stateszku zsinagógába, hogy lássak már ilyet is, na meg hogy beszélhessek végre egy igazi zsidóval, aki el tudja nekem mondani a frankót. Őszintén szólva nagyon nem jön be ez az antiszemita divathullám, ami manapság uralkodik világszerte, így hát elszántam magam a párbeszédre. Bár tíz perccel a látogatási idő lejárta előtt érkeztem, a fiatal idegenvezető egy órán keresztül türelmesen válaszolgatott a kérdéseimre. Mígnem egyszer csak – egy keresztyén ismerősöm azon kijelentésén felbuzdulva, hogy a zsidó csak a zsidót tartja felebarátjának – belecsaptam a lecsóba, és feltettem zsidó barátomnak a nagy kérdést, kit is tartanak ők a felebarátjuknak.
A válasz érdekes volt. Ő magát liberálisnak vallotta, ezt többször is kihangsúlyozta, és kérdésemre azt felelte, hogy nem egyértelmű a felebarát definíciója, és sokan sokféleképpen értelmezik a fogalmat. Ő személy szerint úgy tartja, hogy az a felebarát, aki “legalább nem tör a másik ember életére”, így tehát bármilyen hit békés és elfogadó híve lehet felebarátja a zsidónak. Ha belegondolunk, hogy a történelem folyamán milyen méretű csapásokat kellett elszenvednie a zsidó népnek, ez a fajta nyitottság nagyon kellemes meglepetés, holott a teljes elzárkózás sem lenne érthetetlen reakció a részükről.
Bár keresztyénként a krisztusi tanítást követve el kell jutni arra a pontra, hogy minden egyes embert felebarátomnak tekintsek, de bevallom, sokkal könnyebb ennek a zsidó fiatalnak a nézetét elfogadnom. Ha valakinek az életét kell megmentenem, nem gondolkozom rajta, hogy ki is ő, de nem vagyok benne biztos, hogy annak, aki megkeseríti az életemet, felebaráti szeretetből oda tudnám adni “a felsőruhámat”. Ezek szerint még van hova fejlődnöm. Mindig is lesz.
U.i.: tervezem ezzel kapcsolatban egy ortodox és egy neológ zsidó megkérdezését is.
